2015. július 24., péntek

Brokkolis gratin


Hozzávalók: 60 dkg brokkoli, 60 dkg burgonya, 2 gerezd fokhagyma, himalája só, őrölt fehér bors, 2 babérlevél, 1 ek. vaj, 10 dkg trappista sajt
az öntethez: 30 dkg rizsliszt, 2 tojás, 2 dl növényi főzőtejszín, himalája só, őrölt fehér bors

Elkészítése: a brokkolit rózsáira szedjük, a burgonyát és a fokhagymát meghámozzuk, megmossuk. A brokkolirózsákat forrásban lévő, enyhén sós, a fokhagymával és a babérlevelekkel ízesített vízbe dobjuk, 5 percig főzzük, majd szűrőkanállal hideg vízbe merítve lehűtjük. Leszűrjük, alaposan lecsepegtetjük, aztán tiszta konyharuhára terítve felitatjuk róluk a vizet.
A burgonyát nem túl vékonyan felkarikázzuk, bő hideg vízbe csúsztatjuk, kissé megsózzuk, és a forrástól számított 10 percig főzzük. Leszűrjük, lerázzuk róla a vizet.
Kikenünk vajjal egy nagyobb, tálalásra alkalmas sütőtálat. A sütőt előmelegítjük 200 °C-ra. A burgonyát a sütőtálba terítjük, csinosan a tetejükre rendezzük a brokkolirózsákat.
Az öntethez simára keverjük a rizslisztet a tojásokkal, apránként beledolgozzuk a tejszínt, ízlés szerint sóval, őrölt fehér borssal és frissen reszelt szerecsendióval fűszerezzük, majd egyenletesen a zöldségre öntjük. Tetejére reszeljük a sajtot, betesszük a sütőbe, és enyhe pirulásig sütjük (25-30 perc).
Hústalan egytálételként vagy hirtelen sült húsok, halak köreteként kínáljuk.
Én pogácsaszaggatóval kis halmokat készítettem.


10 megjegyzés:

  1. igencsak kívánatos a kinézete, jövök :)))))))

    VálaszTörlés
  2. Ez egy csoda! Nagyon szépen sikerültek :)

    VálaszTörlés
  3. Amikor megsült, akkor szaggattad ki, tálaláshoz, vagy már úgy sütötted?

    VálaszTörlés
  4. Válaszok
    1. 30 dkg vagy 3 dkg liszt kell hozzá? Nem elórás?

      Törlés
  5. Egy ilyen pogácsa ára egy bizonyos áruház készétel pultjánál 370.-Ft volt.Jó,hogy megtaláltam ezt a receptet,mert finom étel.
    Köszi.

    VálaszTörlés
  6. Szia, a rizslisztből 30 dkg nem sok (nem 30 gr-ot akartál írni)?

    VálaszTörlés
  7. Kicsit soknak tűnik a 30 dkg liszt. Nekem egy komplett massza lett. Aztán még öntöttem hozzá 4 dl tejszínt, de még így sem volt köze a folyóshoz. Most sül, nem tudom mi lesz belőle. Nem 3 dkg liszt kellett volna?

    VálaszTörlés